|

További
ajánlatok országosan!
 |
Díszkert
Kertépítő
Kft.
Kertépítés,
Zöldterület
fenntartás, Faiskolai áruda
Társaságunk 1996-ban alakult azzal a
céllal, hogy
az akkor még meglehetősen gyermekcipőben lévő
kertépítési
kultúrát
népszerűsítse, illetve hazánkban is
elérhetővé tegye ezt a sajátos,
nehéz
fizikai munkát, de művészi
érzéket is
igénylő szolgáltatást. A
magánkertek
kivitelezése mellett ipar- és
közterületek
kertészeti kialakításában
is nagy szerepet
vállaltunk, eleget téve az egyre növekvő
igényeknek.
Az eltelt idő alatt folyamatos töretlen fejlődést
értünk el. Ezt
köszönhetjük
munkatársaink
képzettségének,
rátermettségének, és
szakmai
kihívásokkal szembeni
elkötelezettségének. Folyamatosan arra
törekedtünk, hogy a megrendelők
számára
minél átfogóbb
szolgáltatást tudjunk
nyújtani, hogy egy kézben tartva egyszerűbb
legyen a
koordinálhatóság, az
áttekinthetőség
és nem utolsósorban a felelősség
kérdése. Ezzel a megrendelő is időt tudott
megtakarítani, lecsökkentve a kivitelezők
keresgélésével
járó hosszas
utánjárást.
Iroda (kertépítés,
zöldterület-fenntartás):
Kecskemét, Budai út
Faiskolai Áruda:
Kecskemét, Budai út
http://www.diszkertkft.hu
Szakonyi
Zoltán
Kertépítő
A nevem Szakonyi Zoltán, 1986-ban szereztem
erdőmérnöki diplomát a Soproni
Erdészeti
és Faipari Egyetemen. 1990 óta
működtetem
vállalkozásom, melynek keretében kert
és
kerti tó építéssel,
kerttervezéssel,
vízinövények
forgalmazásával és
szaporításával foglalkozom.
Növényeim
választéka az évek során
folyamatosan
bővült, ahogyan kis csapatunk létszáma
is, és
munkánk is egyre színvonalasabbá
vált.
Számos magas színvonalú
referenciánk
igazolja minőségi munkánk
eredményét. Ha
szeretné, hogy az Ön kertje is
közéjük
kerüljön, keressen fel minket!
H-6000, Kecskemét, Tövis utca 13.
http://www.szak-kert.hu |
|
|
|
|
Pest
megyei cégek vállalkozások!
A keresés szűkítéséhez
válasszon
települést!
(Amennyiben
kistelepülésen keresne akkor a
közeli várost válassza!)
Érd
(megyei jogú)
Abony
Albertirsa Aszód
Biatorbágy
Budakalász
Budakeszi
Budaörs
Cegléd
Dabas
Dunaharaszti
Dunakeszi
Dunavarsány
Fót
Göd
Gödöllő
Gyál
Gyömrő
Halásztelek
Isaszeg
Kistarcsa
Maglód
Monor
Nagykáta
Nagykőrös
Nagymaros
Ócsa
Örkény
Pécel
Pilis
Pilisvörösvár
Pomáz
Ráckeve
Százhalombatta
Szentendre
Szigethalom
Szigetszentmiklós
Szob
Tápiószele
Tököl
Törökbálint
Tura
Üllő
Vác
Vecsés
Veresegyház
Visegrád
Zsámbék
Agropont
Üzletünk
családi
vállalkozásként kezdetben
virágüzletként
működött, majd 2002-ben
alakítottuk ki a kertészeti üzletet a
vásárlóink igénye
alapján.
A folyamatos pozitív visszajelzések arra
ösztönöztek bennünket, hogy
tovább
bővítsük a kínálatunkat,
így
biztosítva és segítve
vásárlóink a megfelelő és
minőségű
termékek ellátásával.
2740 Abony,
Cserép út 1.
http://www.agropont.hu
Hajaker
Kft.
A
litván DURPETA cég által
kibányászott és
előállított tőzeg
és tőzeg szubsztrátok magyarországi
forgalmazásával és
képviseletével
foglalkozunk.
2740 Abony,
Radák
Katalin út 67.
http://www.hajaker.hu
|
Zöldpont
98 Kft.
Fűszereink nagy
választékban és
mindig frissen
kaphatók a szupermarketekben és a
zöldség-gyümölcs
kereskedésekben. A
fűszerkombinációkat nemcsak a legjobb
minőségre
törekedve, hanem a fogyasztó
egészségére és a
környezetre is
ügyelve hozzuk forgalomba.
2730 Albertirsa,
074 hrsz.
http://www.fuszerkerteszet.hu
|
|
Pannon Gabion Kft.
Támfalak,
talajtámfalak,
természetes
környezetbe illő szerkezetek tervezése
és
kivitelezése
A PANNON GABION Kft. 2005-ben alakult, elsősorban a
kertépítés, út-
és
vasútépítés,
vízfolyások
partvédelméhez használatos GABION
szerkezetű
támfalak, talajtámfalak, RENO matrac
rézsű-
és mederburkolatok és más a
természetes
környezetbe illeszkedő bio-mérnöki
szerkezetek
tervezése, részbeni, illetve komplett
kivitelezése
és teljes körű műszaki
tanácsadás
szakterületeken.
2040 Budaörs,
Holdfény u. 27-29.
Postacím: 2051 Biatorbágy,
Határ u. 1.
http://pannongabion.internettudakozo.hu
|
ZIMMER
Hungária Kft.
A Zimmer
Hungária Kft. 1993.
áprilisában jött
létre, akkor még a Porsche cég
leányvállalataként. Dinamikus
fejlődése
által ma a hat legnagyobb kerti gép importőr
között tartják számon a
céget. Jelenleg
81 szerződéses szervizzel rendelkezünk
országszerte.
2011 Budakalász,
Vasútsor 80.
http://www.zimmer.hu
|
SATEAM
KFT.
A Sateam
Kerttechnika kiemelten foglalkozik az
öntözőrendszerekkel, azok
tervezésével
és telepítésével. Mi is
folyamatosan az
új problémák
megoldásából
tanultunk és tanulunk ma is. Két egyforma
öntözőrendszer gyakorlatilag nem létezik,
mivel
két tökéletesen egyező kert nem
létezik.
Minden egyes öntözőrendszer egyedi
tervezést
igényel.
Nyitvatartás:
Hétfőtől-Péntekig: 8-18h
Szombaton: 8-14h
2092 Budakeszi,
Fő út
66.
http://sateam.internettudakozo.hu
Míves
Kertépítő Kft.
A
Míves Kertépítő Kft. 2000
elején kezdte
meg működését. Táj-
és
kertépítészeti
mérnöki munkával
foglalkozunk.
2092 Budakeszi,
Batthyány u. 6/b.
http://www.miveskert.hu
|
Pannon Gabion Kft.
Támfalak,
talajtámfalak,
természetes
környezetbe illő szerkezetek tervezése
és
kivitelezése
A PANNON GABION Kft. 2005-ben alakult, elsősorban a
kertépítés, út-
és
vasútépítés,
vízfolyások
partvédelméhez használatos GABION
szerkezetű
támfalak, talajtámfalak, RENO matrac
rézsű-
és mederburkolatok és más a
természetes
környezetbe illeszkedő bio-mérnöki
szerkezetek
tervezése, részbeni, illetve komplett
kivitelezése
és teljes körű műszaki
tanácsadás
szakterületeken.
2040 Budaörs,
Holdfény u. 27-29.
Postacím: 2051 Biatorbágy,
Határ u. 1.
http://pannongabion.internettudakozo.hu
Budaörsi
Kiskert Áruház
Üzletünk
immár 18 éve
Budapest
dél-nyugati kapujában helyezkedik el.
2041 Budaörs,
Postafiók 261.
http://www.kertmania.hu
PannonPlant
Kft.
Szolgáltatásaink
közé
tartozik belső
növénydekoráció,
kertépítés, és
igény szerint a
növények gondozása és
ápolása
is.
2040 Budaörs,
József A. u. 36.
http://pannonplant.internettudakozo.hu
|
Marsi-Ker
Dísznövénytermesztő és
Szolgáltató Kft
Dísznövénytermesztő és
Szolgáltató
Konténeres
és földlabdás
örökzöldek, szolíd
árak, udvarias
kiszolgálás.
2700 Cegléd,
Pf. 41.
http://www.marsi-ker.hu
Tóth
Kert-Kertészlak
Vállakozásom,
1989-től gyakorlom, mint
vállakozó. Előtte mint
magánzó,
2003-tól pedig családi
vállalkozás
formájában üzemel a kertészet.
A fedett, fűthető (fólia, üvegház)
területünk 1,5 ha, ebből
épített
termesztőasztalok 3000 négyzetméter.
10 éven keresztűl jelentős szerepünk volt az
országos írisztermelésben. A piac
változása miatt
rákényszerültünk
arra, hogy bővítsük
tevékenységi
körünket, ezért ma foglalkozunk:
Bérbeadással, bérmunkával,
bedolgozással, speciális megrendelések
kielégítésével,
zöldség
és virág, vágott és
cserepes (balkon,
egynyári, növények, ALOE VERA
stb…),
palánta-neveléssel, megrendelésre,
beszállításra, és
készáru
szabadpiacra termelésével.
Nyitva tartás: 07:00 –18:00
2700 Cegléd,
Hrsz.11604.
http://toth-kerteszet.internettudakozo.hu
Green
Garden
Cégünk
elsosorban kertek és
parkok teljes köru
kivitelezésével, illetve
karbantartásával
foglalkozik. További
információért
kérjük keresse fel weboldalunkat.
2700 Cegléd,
Jászberényi út. 132.
http://www.greengarden.hu
|
|
Csekey-kert
Kertépítés,tervezéstől a
kivitelezésig.Füvesítés,gyepszőnyeg
lerakása,automata öntözőberendezések
telepítése, sziklakertek, kerti tavak
kialakítása,térburkolatok
lerakása,kertfenntartás,veszélyes fák
bontása,tereprendezés, talajcsere,kerti
világítás.
Kapcsolattartó neve: Csekey György
Székhelye: Dunaharaszti
Telephelye: Dunaharaszti
Telefon: 209793038
Email címe:
csekeykert(kukac)freemail.hu
Abies
Trend Kft.
Az Abies Kft. a
megye egyik legnagyobb szakmai
múlttal
rendelkező kertépítő
cégeként, a GARDEMATIC
márka magyarországi
forgalmazójaként
Dunaharasztin családi vállalkozásban
1993
óta működik. Fő
tevékenységként
kertépítéssel,
kerttervezéssel,
parképítéssel,
parkgondozással,
zöldterület- és
parkfenntartással foglalkozunk.
Minőségi referenciákkal,
kiváló szakemberek
segítségével a megyében
és
környékén vállalunk
játszótér
építést,
díszburkolat- és
támfalépítést, tetőkert-,
csobogó-,
kerti tó és sziklakert
építést,
öntözőrendszer- és
növénytelepítést,
füvesítést,
faültetést és
tereprendezést!
Valamennyi munkánkat magas színvonalon, egyedi
igény szerint, minőségben
végezzük.
Ön megálmodja...
... mi megvalósítjuk.
Levelezési cím:
2331 Dunaharaszti,
Pf.: 20.
http://abies.internettudakozo.hu
NATURBS
Kft.
Kellemes
környezetben szeretne élni? Mi
kialakítjuk
Önnek!
2330 Dunaharaszti,
Attila u.
12.
http://naturbs.hu
|
M.
N o v o t n y O r s o l y a
okl.
táj- és
kertépítész
Kert- és
tájépítészeti
tervezéssel foglalkozom.
2120 Dunakeszi,
János
utca 22 .
http://www.emela.hu/mnovotny/
Kaszás
és Társa Bt.
Cégünk
a Kaszás és
Társa Bt. 2000
nyarán alakult, azóta folyamatosan
öntözőrendszerek
kivitelezésével és
kertek építésével
foglakozik.
2120 Dunakeszi,
Kosztolányi Dezső utca 25/b
http://www.kaszaskert.hu
Balogh
Benjamin
Balogh
Benjaminnak hívnak,
kerttervezéssel,
építéssel, fenntartással
2004-től
kisvállalkozás keretében foglalkozom.
A munka
szerves részét képezi a
támfalak,
kerítések, burkolatok egyedi grillezők
és
sütők, tavak "pihenő sarkok" stb.
kialakítása is.
Megrendelőink túlnyomó része
észak-pest
megyei, de az ország különböző
pontjain is
dolgoztunk. Munkánk során szem előtt tartjuk,
hogy az
épülő kert kialakítása
minél
barátságosabb, pihentetőbb legyen
fenntartása
pedig egyszerűbbé és
könnyebbé váljon.
A kertek kialakításakor arra
törekszünk, hogy a
természetből elvett területen minél
hamarabb
visszaálljon a természetes
körforgás egy...
Dunakeszi,
Nándori utca 4. 2120.
http://www.benikert.hu/
|
Bujakert
Megtisztelő
megrendelésük esetén,
Budapesten
és Pest megyében ingyenesen
felmérjük,
megtervezzük és megvalósítjuk
az Ön
kertjének legmegfelelőbb automata
öntözőrendszert.
2336 Dunavarsány,
Bokréta u. 1.
http://www.bujakert.hu
|
Diósi
Mérnöki Iroda Kft.
Cégünket
2006-ban alapítottuk. Az
előző
években szerzett szakmai tapasztalatok
felhasználásával szeretnénk
a megrendelőink
igényeit megvalósítani, valamint
elérni
ügyfeleink maximális
elégedettségét.
Fő szolgáltatásaink
kertépítés,
öntözőrendszerek tervezése,
kivitelezése,
szervízelése, térburkolatok
készítése.
2151 Fót,
Kossuth Lajos
utca 52.
http://www.dreamgarden.hu/
PARKERT
Kft.
Cégünk
családi
vállalkozásként
1997-ben alakult. Első években
bányarekultivációs és
más
parképítési munkákkal
bíztak meg.
Faiskolai árudánkat 1999 tavaszán
nyitottuk meg
pár száz négyzetméteren.
Mára
lerakatunk területe közel 4000
négyzetméterre,
kínálatunk az első évi
sokszorosára
bővült.
2151 Fót,
Károlyi út 42.
http://www.parkert.hu
|
F.A.
Kert 99 Kertépítô és
Szolgáltató Kft.
Fo profilunk:
családi házak,
társasházak
kertjének építése,
átépítése,
megújítása,
fenntartása és öntözorendszer
telepítése.
2132 Göd,
Rákóczi Ferenc u. 113.
http://fakert99.uw.hu/
Berend
Kertépítő Vállalkozás
Cégünk
kertépítéssel és
kerttervezéssel foglalkozik.
Levélcím: 2132 Göd,
Lehel u. 10.
http://www.ujszaszikert.hu
Ozin Bt.
Cégünk
elsősorban kert- és
parképítéssel foglalkozik.
2131 Göd,
Kossuth Lajos
u. 17.
http://www.ozin.hu
|
Si-mi
'97 Kft.
Sok
év tapasztalatával a hátunk
mögött,
térbukolat-, kert ill. park-,
útépítés, valamint
öntözõrendszerek tervezése,
telepítése és szervizelése
területén a megrendeléseket
rövid
határidõvel, garanciával
teljesítjük.
Iroda: 2100 Gödöllõ,
Munkácsy Mihály utca 23.
Telephely: 2100 Gödöllõ,
Blaháné utca 182.
http://simi97.internettudakozo.hu
NR-VIDEO
Bt.
Kert-
és lakásdíszek kis-
és
nagykereskedése.
Kerti törpe nagy-és kiskereskedelem. Az
ország
legnagyobb választékával.
Kerti törpe webáruház.
2100 Gödöllő,
Bajcsy-Zsilinszky u. 15.
http://crazygarden.internettudakozo.hu
Kert
M. Kft.
Kezdetben
kerttervezéssel és
kertépítéssel foglalkoztunk.
Saját
tervezésű, és kivitelezésű kertjeinkbe
már
ekkor is készítettünk egyedi
kertberendezési
tárgyakat természetes anyagokból.
1995-től
saját kőmegmunkáló
műhelyünkből kerültek
ki a görgetegkőből, gránitból,
riolitból
készült egyedi lámpák,
csobogók,
sütőhelyek. Később szobai csobogókat,
dísztárgyakat is
készítettünk, a
felhasznált anyagok köre is bővült.
2100 Gödöllő,
Széchenyi u. 7/a.
http://www.kert-m.hu
KertProfi
Kft.
Örömmel
üdvözöljük
kertépítő cégünk
honlapján! Két
tulajdonosunk profi kertépítő szakember.
Cservári
Szabolcs kertészmérnök és
mezőgazdasági mérnök-tanár
(aki az
Államokban, New Jersey-ben és
Floridában dolgozott
8 évig, tapasztalatot szerezve az ottani
kertépítő
és a golfpálya építő
szakmáról) és Kiss Tibor
agrármérnök. Referenciáink
közé
tartozik mintegy 50 megépített
magánkert valamint
Siófok aranyparti társasházak
parkosítása. Munkánkat a
professzionalitás,
a gyorsaság, az olcsóság az
egyszerűség
és a legízlésesebb
esztétikai hatás
elérése jellemzi. Magyarországon
elsőként
kezdtük el, a különböző
méretű, kerti-golf
pályák
építését....
2100 Gödöllő,
Röges u. 105.
http://www.kertprofi.hu
Sieberz
Növényküldő Kft.
A Sieberz Kft
immár 10 éve jelen van
Magyarországon, mint a nagy német
kertészeti
központ, az Ahrens és Sieberz KG.
leányvállalata. 50 éves
kertészeti
áruküldési tapasztalattal
felvértezve
hazánkban is sikerre vittük ezt a korszerű
kereskedelmi
módszert.
2100 Gödöllő,
Jázmin utca 1.
http://www.sieberz.hu
Specialmix
Kertészeti
Földkeverékgyártó Kft.
Cégünk
speciális
földkeverékek
gyártásával foglalkozik, melyeket az
adott
növényi kultúra igényeinek
megfelelően
állítunk össze, pl: fenyőföld,
muskátliföld, rhododendronföld,
cserjeföld, stb
Másik fő tevékenységünk a
fenyőkéreg
feldolgozása, csomagolása, mely
tevékenységben országosan a legnagyobb
cég
vagyunk mind mennyiségben, mind a kérgek
típusválasztékában.
Konténeres
faiskolánkban több mint 200 fajta
örökzöld,
100 féle cserje és évelő
növény
több, mint 300 ezer darabos készletéből
válogathat a
szaporítóanyagtól az
egész évben ültethető
nagyméretű
konténeres növényig!
Árukiadás: GÖDÖLLŐ,
Kőrösi Cs. út 56.
Levélcím: 2100 GÖDÖLLŐ,
Szabó Pál u. 56.
http://www.specialmix.hu
|
Durucz
Attila Parképítő és
kertfenntartó technikus
Az Ön
elképzelése alapján
megtervezzük
kertjét, és az árajánlat
elfogadása
után már is elkezdődhet a kert
építése.
2360 Gyál,
Árpád u. 99.
http://www.kertepito.com
|
|
Geogall
Kft.
Kertieszköz
nagykereskedés
2314 Halásztelek,
Rákóczi F. út 100.
http://www.geogall.hu
Orchidea
Kertészet
Magyarország
legnagyobb orchidea
kertészete 2004-ben
nyílt meg Budapest déli
határán,
Halásztelken.
Halásztelek,
Rákóczi F.u. 1.
http://www.orchideakerteszet.hu
Flora-Garden
Magyarország
vezető kertberendezési
szakkereskedése, mely közvetlen importtal, kis-
és
nagykereskedelemmel foglalkozik. Folyamatosan bővülő
kínálatunkkal olyan nemzetközi
gyártók
hazai képviseletét látjuk el, melyek
világszerte a kertberendezési piac
élvonalába tartoznak: kerti díszek,
szobrok,
szökőkutak, fa garnitúrák és
gyerekjátékok,
játszótéri
eszközök, faházak, teaházak,
kertépítő elemek, térburkolatok ,
sziklakövek
görgetegek, kerti gépek
szerszámok,örökzöldek,
évelő és
egynyári virágok,
díszfák,díszcserjék,
gyümölcsfák, virágmagok,
vízi és
vízparti növények,
sövénynövények, gazdabolt
részleg. Kerti
kiegészítők: műanyag cserepek,
fagyálló
agyagcserepek, kaspók, kerámiák,
növényvédő szerek,
tápoldatok,
virágföldek .... minden, ami a kertel kapcsolatos
megtalálható nálunk.
2314 Halásztelek,
II.
Rákóczi Ferenc út 112.
GPS: 47.36903,18.995628
http://www.kerti-aruda.hu
Vízözön
Cégünk vállal komplett
kertépítést meglévő- vagy
általunk
készített kertterv,
árajánlat
alapján, felújítást,
átépítést. Régi
füves
területek
rendbehozatalát.Fűvesítés,
Hidrovetéses technologiával
Nyitvatartás
Hétfőtől péntekig 8-17-ig
Szombaton 8-13-ig
Halásztelek,
Rákoczi út 10.
http://www.vizozon.hu
|
Éden-Kert
Az
Éden-Kert kert- és
parképítéssel
foglalkozik, illetve faiskolaként működik.
2117 Isaszeg,
Rákóczi út
66.
http://eden-kert.internettudakozo.hu
|
D-H-Z
Bt.
A D-H-Z Bt.
vállal öntözőrendszer
telepítést,
kertépítést és
kerttervezést, parktervezést,
parképítést, fenntartást.
Automata
öntözőrendszer telepítése,
megfelelő szakmai
háttérrel, referenciákkal.
Gerendaház jellegű faházak, szanetlik.
Térburkolatok kivitelezése.
A cég tevékenységi területe
elsősorban
Budapest és Pest megye.
2143 Kistarcsa,
Völgy u.
15.
http://www.dhzkert.hu
|
Tündérfürt
Díszfaiskola
Szakítson
a hagyományokkal!
Születésnapra, névnapra
ajándékozzon
örökzöldeket,
díszfákat, cserjéket!
31-es Főút 31-es km Mende és Maglód
között
2234 Maglód,
31.es
Főút
http://www.tunderfurt.hu
|
Gonda
Virágkertészeti Bt.
Cégünk
kertészettel és
dísznövények
termesztésével
foglalkozik.
2200 Monor,
Bajcsy-Zsilinszky
u. 63-65.
http://gonda-bt.internettudakozo.hu
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
NOSKE
virágkertészet
A Noske
Virágkertészet
története a
múlt század első néhány
évtizedéig nyúlik vissza:
üzletünk
1927-ben nyitotta meg kapuit Ráckevén.
Központ:
2300 Ráckeve,
Bajcsy-Zsilinszky út 15.
Kertészeti áruda:
2340 Kiskunlacháza,
Dózsa György út 225.
http://www.noske.hu
|
|
Tájkert
Plusz Bt.
A
Tájkert Plusz Bt. 1994-ben kezdte meg
működését a kertészeti
szolgáltatás területén.
Profilunk a
teljeskörű kert- és
parképítés.
2000 Szentendre,
Szentlászlói út 102.
http://www.tajkert.hu
Sziklakert-Bau
Kft.
Cégünk
épületek
építésével,
felújításával,
kertépítéssel foglalkozik.
2000 Szentendre,
Levendula u.
6.
http://sziklakert-bau.internettudakozo.hu
Dani
Zoltán
Zen
Kert tervező, építő
2000 Szentendre,
Cserebogár u. 1.
http://www.japankert.com/
Global
Garden Kertészeti és
Szolgáltató Kft.
A Global Garden
Kertészeti és
Szolgáltató
Kft. 1996-ban, négyéves tervezői
múlttal alakult.
Cégünk vezetését okleveles
táj
-és
kertépítészmérnök
és
okl. kertészmérnök látja el,
dolgozóink kivétel nélkül
kertészeti
szakmunkások és technikusok,
biztosítva
ezáltal a munkák kifogástalan műszaki
színvonalát. Munkáinkra
garanciát
vállalunk!
*Kerttervezés
*Kivitelezés
*Fenntartás *Tereprendezés
*Földmunkák
*Veszélyes fák kivágása
*Füvesítés
*Gyepszőnyeg terítés
*Növényültetés
*Díszburkolatok
*Garázsbeállók
*Növénytámfalak
építése *Kerti
tavak
*Csobogók *Automata
öntözőhálózatok
telepítése *Szalonnasütők
*Pergolák
*Rózsa kapuk tervezése *Francia
beltéri és
kültéri medencék
Közületek és
magánszemélyek részére
egyaránt
vállalunk munkát.
2000 Szentendre,
Eső u. 6.
http://globalgarden.hu
Kertmesterség
Kft.
Cégünk
kert- és
parképítéssel,
kertészettel,
öntözéstechnikával foglalkozik.
2000 Szentendre
http://www.kertem.hu
|
|
ZEN
Sziklakert
A
kiotói Zen kert ihlette az asztali,
kézzel
készített szárazkertet, amely
megnyugtatja az
érzékeket a rend és a
harmónia
képével.
2310 Szigetszentmiklós,
Akácfa krt. 7/2.
http://www.euforia.hu
Flora
Hungaria Kft.
Az
alapítási cél: a
virágkereskedelem
kultúráltságának
emelése, az anyagi
és szellemi eroforrások jobb
kihasználása,
továbbá a magyar
dísznövénytermesztés
és kereskedelem
jövojének biztosítása.
2310 Szigetszentmiklós,
Leshegy út 1/A
http://www.florahungaria.hu/
|
|
|
|
Dóczi
Kft.
Cégünk
többek között
kertépítéssel,
kertgondozással,
rendezvényszervezéssel, gondnoki
tevékenységgel és internetes
szolgáltatással foglalkozik.
2045 Törökbálint,
Hosszúrét utca 1.
http://www.doczi.hu/
Lucanus Park
A
tervezéstől a teljes kivitelezésig
garanciával
végzünk kert- és
tóépítést.
2045 Törökbálint,
Felsővár u. 11.
http://lucanus-park.internettudakozo.hu
|
|
Újszászi
Kft.
Cégünk
kertépítéssel és
kerttervezéssel foglalkozik.
2225 Üllő,
Pesti
út.
Hrsz.: 3333/2, 400-as út mellett a 5-ös
és 6-os km
http://www.ujszaszikert.hu
|
Kert-Barátok
Megálmodta
kertjét és nem tudja
hogyan
valósíthatja meg? Mi megtervezzük,
kivitelezzük
az Ön elképzeléseit és
amennyiben
felmerül az igény, gondozzuk is kertjét.
Postacím: 2600 Vác,
Cserhát u. 13.
http://www.kert-baratok.hu
Bálvány-Fa
2005 Kft.
A
Bálvány-Fa 2005 Kft teljeskörű
szolgáltatást nyújt a kert
-és
parképítés, valamint az
öntözéstechnika és a
kútgépészet terén.
Munkánk során különös
figyelmet
fordítunk a beépített anyagok
minőségére, így az általunk
épített kertekre teljes körű
garanciát
vállalunk. Sokéves kapcsolatot ápolunk
a
világ élvonalát képviselő
öntözéstechnikai cégek hazai
képviseleteivel.
2600 Vác,
Attila u. 7.
http://www.balvanyfa.hu
AQUAKERT Kft.
Kerti
tó építés,
automata öntözőrendszer
telepítés
Postacím: 2600 Vác,
Cserhát u. 13.
( A postacímen üzlet nem
található ! )
http://www.aquakert.hu
Spalax KFT.
A Spalax KFT.,
a színesképes-csomagolt
virághagyma
forgalmazás magyarországi piacvezető
cége. Az itt
elérhető oldalakon megismerheti
cégünket,
bepillantást nyerhet a virághagyma
csomagolás
csúcsszintű
technológiájába,
tájékozódhat a forgalmazás
feltételeiről, és nem utolsó sorban
megismerkedhet
teljes kínálatunkkal,
információkat kapva
az egyes növényekről.
2600 Vác,
Kertvárosi sor 4.
http://www.spalax.hu
|
Lasting
Garden
Üzletpolitikánk
alapja: "Minőség
a mennyiség
felett!" Miként tudjuk ezt
megvalósítani?
Vállalkozásunk 2001 óta foglalkozik
házikerti kivitelezésekkel. A tervezés
szakaszában fontosnak tartjuk a kompromisszum
készséget, melynek
segítségével
összhangba hozható a megrendelő igénye,
a
kerttervező elképzelése és a
rendelkezésre
álló pénzügyi
lehetőségek.
Kérerem tekintse meg referenciánkat
weboldalunkon!
Hívjon most!
2220 Vecsés,
Damjanich
u. 21.
http://www.lasting-garden.hu
|
Leszák
Kertészet
Kertészetünkben
széles
választékban
kaphatók balkonnövények,
egynyári és
sziklakerti virágok, fufélék.
Oldalunkon
megpróbáltuk összeszedni az
általunk nevelt
és forgalmazott
virágféléket,de a
változó kínálat
és alkalmi
akcióink miatt mindenképp érdemes
minket
felkeresnie személyesen, telefonon vagy e-mailben! A
vásárlóinkat
kérésre
tanácsokkal látjuk el, hogyan tehetik
újonnan
szerzett virágjukkal még szebbé
környezetüket,
lakásukat hosszú távon. Hiszen egy
szép
virág mindíg a kert és a
ház dísze.
2112 Veresegyház,
Attila-Kölcsey utca sarok
http://invitel.hu/leszakkert/
|
|
|
Kert
Stúdió Kft.
A Kert
Stúdió 1994-es
alapítása óta
célunk a legmagasabb színvonal
biztosítása.
Nem azt hangoztatjuk - még ha igaz is -, hogy "nem
ismerünk
lehetetlent", hanem arra törekszünk, hogy
Megrendelőink
igényeit maximálisan
kielégítsük.
Felelősségbiztosításunknak
köszönhetően
értékeiket biztonságban
tudhatják,
nyugodtan hátradőlve szemlélhetik
kertjük,
környezetük
megszépülését.
Kőburkolatra 10% kedvezmény, kerttervezés
esetén
ingyen háromdimenziós
látványtervet adunk
ajándékba megrendelőinknek.
2030 Érd,
Bajcsy-Zsilinszky út 117.
http://www.kertstudio.hu
Hidasi
Kertészet
A Hidasi Bt.
1992 óta muskátli
szaporítóanyag termesztéssel
foglalkozik. A
magyarországi viszonyok között
legmegfelelőbbnek
tartott ZONALE és PELTATUM fajták
szaporítását
végezzük.
Áprilistól októberig
üzemelteti a TŰZKERT
Vendéglőt Tihanyban, ahol vendégeink szeme
láttára készítjük
hagyományos
fafűtésű kemencében
ínycsiklandó
ételeinket! Tekintse meg kínálatunkat
a
www.hidasikert.hu/tuzkert című weboldalunkon.
2030 Érd,
Sárd
u. 113.
http://www.hidasikert.hu
Virágoskert-Építés
Kft.
Teljes
körű kertépítés a
tervezéstől a
kivitelezésig. TORO öntözőrendszer
telepítés és forgalmazás.
2030 Érd,
Szántó utca 42.
http://www.viragoskert.hu
Marczika
Mióta
a világ, világ
legszebb
ajándék a virág.
2030 Érd,
Napvirág utca 4/2.
http://www.marczika.hu
Kertbau
Kkt.
Ha
kertészeti céget keres, ne keressen
tovább! Sok
éves tapasztalattal, felkészült
szakembergárdával, garanciával
vállalunk
kertészeti munkákat.
Társaságunk gyors,
minőségi, megbízható, gyakorlott
szakemberek
kivitelezésével végzi a
megbízásokat.
2030 Érd,
Festő u. 87.
1023 Budapest,
Rózsakert u.19./c
http://kertbau.internettudakozo.hu/ |
|
|