|
Valutaváltó
|
|
|
 |
|
Néptáncként a keringőt a harmincas
évek
elején fedezték fel újra,
mégpedig a
Harmadik Birodalomban – Németországban
–
és Ausztriában. Az osztrák
császári
és királyi katonatiszt és
tánctanár,
Karl von Mirkowitsch tette a bécsi keringőt újra
társaság- és
versenyképessé. A
tánc a gyors, egyenletes, szárnyaló,
teret
betöltő lépésekben és
forgásokban
fejeződik ki. Zenéjében – amely
egyébként mára új
lendületet kapott
André Rieu keringőkirálynak és
zenekarának
köszönhetően – sok a vonós
hangszer. E
csodás melódia táncra
ösztönöz
minden táncoslábú embert. 1951-től
hivatalosan is
a versenytánc program részét
képezi.
Forrás: Wikipedia
Bővebben: http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9csi_kering%C5%91 |
Másik úton indult el Mihály
Dénes
(1894–1953), 1933-ban E. H. Traub fizikussal
együttműködve már egy olyan
televíziós
készüléket mutathatott be, amelyet maga
még
tovább tökéletesített
(TELEHOR). Ez volt az a
képet 240 sorra felbontó,
Mihály–Traub-féle
forgótükrös
vevőkészülék, amelynek
képét
akár 2,5×3 méteres felületre
is ki lehetett
vetíteni. 1936 őszén az első zárt
láncú televíziós
közvetítésre a Gellért
szállóban került sor, ahol mintegy 30
méteres
távolságra közvetítettek
televíziós képet.
Forrás: Wikipedia
Bővebben: http://hu.wikipedia.org/wiki/Telev%C3%ADzi%C3%B3 |
|
|

Tudta-e
Ön,
hogy
az angolok bécsi keringő elleni
tiltakozását
mutatja, hogy náluk ez a tánc a standard
táncversenyek programjában az utolsó
táncként szerepel, míg más
országokban a harmadik bemutatandó
tánc.

Tudta-e
Ön,
hogy
Tihanyi Kálmán nevéhez fűződik a
teljesen
elektronikus, töltéstároló
típusú televíziós rendszer
feltalálása.
 |
|