|
Valutaváltó
|
|
|
 |
|
Az áttörést három
fejlesztés tette
lehetővé: a golyófészek
állandó
tintaellátását
biztosító
tintajáratok, a
hajszálcsövesség elvén
működő kapillárisrendszer és a
festékpaszta.
Az elsőt egy magyar feltalálótárs, Goy
Andor
valósította meg a nemzetközi
gyártásra
szánt mintadarabján 1938-ban. A
másodikat, amely
függetlenítette a tollat a
gravitációtól, szintén Goy
Andor
ötlete alapján tervezte Kovács
Sándor
mérnök, az Elveco nevű párizsi
cég
tulajdonosa. A harmadik Bíró
László
József újságíró
találmánya, aki a nyomdatechnikában
használthoz hasonló, viszkózusabb
tintát
akart használni, hogy a toll ne kenje össze a
papírt; a töltőtollból azonban ez a
ragadósabb anyag nem folyt ki, így
Bíró egy
golyós végű toll
tervezésébe kezdett.
Kémikus fivére, Bíró
György és
barátja, Gellért Imre
segítségével
alkotta meg az első prototípust, amiben a tintát
még egy rugós szerkezet nyomta ki; a
készüléket 1938. április
25-én
szabadalmaztatta Magyarországon, majd fél
év
múlva egy újabb
változatát.A
gyártói és forgalmazói
jogok a
fejlesztés közös
céljára
létrejött szerződés alapján
Európa
több országára a Goy és
Kovalovszky
céget illették meg, a második
világháború után ők
kezdték meg a
magyar golyóstollak
gyártását GOPEN
néven, és ők vezették be az
európai
kontinensen először a nyomógombos
kapcsolószerkezetű, kiugró hegyű tollakat.
Forrás: Wikipedia
Bővebben: http://hu.wikipedia.org/wiki/Goly%C3%B3stoll |
|
|
|

Tudta-e
Ön, hogy
a magyaroknak elévülhetetlen érdeme van
a mai modern
golyóstoll megalkotásában!
 |
|