|
Valutaváltó
|
|
|
 |
|
Erkel Ferenc (Gyula, 1810. november 7. – Budapest, 1893.
június 15.), magyar zeneszerző, karmester és
zongoraművész. Pályáját
zongoraművészként és
zenepedagógusként kezdte Kolozsváron, de
alkalmilag vezényelt is és zeneszerzéssel is
megpróbálkozott. Pesten 1834-ben mutatkozott be, majd a
következő esztendőben véglegesen ott telepedett le.
Két éven át a Pesti Városi Német
Színháznál, valamint a Budai Magyar
Színjátszó Körnél dolgozott
karnagyként. 1837-ben a Pesti Magyar Színházhoz, a
későbbi Nemzeti Színházhoz került előbb
ügyelői, majd első karmesteri minőségben. Itt mintegy
három évtizeden át munkálkodott. 1840-ben
írta meg első operáját, a Bátori
Máriát. A szövegkönyv szerzője Egressy
Béni, aki ezután egészen haláláig
(1851) segítőtársa volt operaszerzői
munkájában. 1844-ben megnyerte a Kölcsey
Himnuszának megzenésítésére
hirdetett pályázatot. Az 1848–49-es forradalom
és szabadságharc után a főváros
hangversenyéletének fellendítésén
fáradozott. Vezetésével alakult meg 1853-ban a
Filharmóniai Társaság, amelyet számtalan
esetben vezényelt. Bánk bán című
operáját, amely egyben pályájának
csúcsát is jelentette, 1861-ben mutatták be.
Közreműködött a Zeneakadémia
megalakításánál (1875), amelynek
ezután tíz éven át igazgatója
és zongoratanára volt. Az 1884-ben megnyíló
operaház főzeneigazgatója lett. Erkel nevéhez
fűződik a magyar nemzeti opera megteremtése. Nyugati, elsősorban
olasz és francia operai mintákra támaszkodva, a
19. századi magyar verbunkos zenének
átélésével, kifejezési
lehetőségeinek finomításával és
kiszélesítésével sikerült viszonylag
egységes nemzeti operanyelvet kialakítania. Mint
karmester és szervező egyéniség
rendkívül sokat tett a főváros zenei
életének felvirágoztatása
érdekében.
Forrás: Wikipedia
Bővebben: http://hu.wikipedia.org/wiki/Erkel_Ferenc |
|
|
|

Tudta-e Ön,
hogy
Erkel Ferenc neves sakkozó volt, az 1864-ben alakult Pesti
Sakk-kör egyik alapítója.
 |
|